Híreink

Író-olvasó találkozó

2021.06.10-én iskolánkban tartott könyvbemutatót Zolcer János televíziós producer, író. Gorbacsov titkai című művében több évtizedes barátságát dolgozta fel az utolsó szovjet pártfőtitkárral. Érdekes, informatív, könnyen érthető előadásában a résztvevő diákok megismerkedhettek a rendszerváltoztatás nemzetközi hátterével, számukra is átélhetővé vált a kor. Aki pedig a könyvet olvassa el, fogalmat alkothat egy korszakról, egy személyről és a világpolitika alakulásáról.
És ahogy Gorbacsov mondta: "Nem az a lényeg, hogy az ember elbukik, hanem, hogy utána büszkén tudjon felállni."

konyvbemutato zolcer janos

„Repültek” a Zsigmondysok

A múlthéten a 9. A és a 10. B osztály tanulói látogatást tettek a Liszt Ferenc Repülőtéren. Először egy kültéri múzeumot néztünk meg; ahol megcsodáltuk a repülőgépeket és be is ülhettünk azokba. Miután megérkezett a buszunk, az idegenvezető elmondta a szabályokat. A csoportot meglepte, hogy a repülőtérre ételt, italt, és egyéb tárgyakat nem vihetünk magunkkal, csak iratokat. Egy rövid buszút után egy ugyanolyan átvizsgáláson mentünk keresztül, mintha repülőn készülnénk utazni. A fémszegecses bakancsokat le kellett venni, és az ékszereinket is. Az iratainkat már korábban ellenőrizték. Miután minden kötelező körön átestünk, megkezdődött a túránk. Megálltunk rengeteg helyen, és láttunk olyan érdekes dolgokat, amit egy utazás során nem. Lenyűgöző közelségből nézhettünk repülőket fel-le szállni, ami elképesztő élmény volt mindenki számára.

Nagyszerű kirándulást volt.

rep

Zsigmondy - Görgei 105!

A Zsigmondy Vilmos Gimnázium közel 1 millió Ft-ot nyert a Honvédelmi Sportszövetség által kiírt pályázaton. A támogatás célja honvédelmi nevelési események, tematikus élmény- és közösségépítő programok szervezése és támogatása.

A Gimnázium tanulói Görgei Artúr honvédtábornok halálának 105. évfordulójára emlékezve valósítják meg a „Görgei 105!„ projektet; melynek során rendhagyó történelem órákon, kiállításon, tanulmányi kirándulásokon, sport- és lövészversenyeken vesznek részt, erősítve ezzel hazaszeretetüket valamint szellemei és fizikai aktivitásukat.

honvedelmi sportszovetseg logo

Gratuláció

Gratulálunk és büszkék vagyunk Csuport Ákos 11. b osztályos tanulónkra, aki az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Megyei fordulóján III. helyezést ért el.

Sok sikert kívánunk!

IMG 20210217 121911

Pázmány Bölcs-Ész Tanulmányi Verseny

Gratulálunk Oláh Rebeka (9.a) és Zentai Máté (9.b) tanulóknak, akik a Pázmány Bölcs-Ész országos régészet verseny 10 fős döntőjébe jutottak. Az online megrendezett szóbeli fordulón mindkét tanuló magas színvonalú teljesítményt nyújtott. Máté a versenyen 3. helyezést ért el. Büszkék vagyunk rátok!

20210129 Bolcs Esz

Bátor tábor

Csapatépítő online „Bandázás” a Zsigmondyban a Bátor Tábor Alapítvány közreműködésével

a 9. B osztály részvételével

A Bátor Tábor Alapítvány a digitális oktatás alatt most az otthon rekedt középiskolásoknak is segítő kezet nyújt, nemcsak a súlyosan beteg gyermekek és családjaik számára.

Mivel a járványhelyzet miatt elhúzódó digitális tanrend alatt nehéz terhet cipelnek diákjaink, úgy éreztem, hogy az elszigetelődést, a társaktól, az iskolai jelenléttől való elszakadást nehezen megélő kamaszaink számára kiváló lehetőség lenne felrázódni egy online közösségépítő programmal, profi karmesterek segítségével. A sikeres regisztráció után elfogadták jelentkezésünket, aminek nagyon örültünk, és izgatottan vártuk, hogy sorra kerüljünk mi is.

Végül egy ilyen közös, két órás online „Bandázós” játékon vehetett részt iskolánk 9.B osztálya január 18.-án hétfőn.

Az online eseményen a Bátor Tábor önkéntesei, vagy ahogyan ők magukat nevezték Cimborái, egy koordinátor és három segítője irányította az osztályt a feladatok és a feladatszobák között.

Jó hangulatú, a közösségi kapcsolatokat erősítő feladatokkal készültek nekünk. A játékmesterek vidámak, nyitottak voltak, ez a jókedv hamar átragadt az osztályra, aminek eredményeként újra egy csapattá kovácsolódtak össze az egymástól távol lévő osztálytársak. Megtudtunk egymásról új dolgokat is, vagy felelevenítettük azt, amit már egyébként is tudtunk a másikról, és versbe foglalhattuk érzéseinket és eddigi közös élményeinket is. Kérniük sem kellett, a játék során mindenki figyelemmel és tisztelettel fordult a másik felé. Bár a személyes együtt létet semmi nem pótolhatja, de ez a program jó alternatívának bizonyult arra, hogy egy kicsit a társas együttlétet újra megélhessük, a barátságainkat, kapcsolatainkat kicsit életre keltsük. Mindannyian jól éreztük magunkat. Köszönjük a Bátor Tábor Alapítványnak ezt a lehetőséget!

bator20210121

Halloween a gimiben

A mai nap igazi halloweeni hangulatban telt - a folyosókon díszek, a tanórákon jutalom cukorkák várták a diákokat. Kreatív tökök, rémes vagy éppen vicces jelmezek születtek. Köszönjük a DÖK-nek és a 9.A osztálynak a szervezést és a díszítést!
Egy tanuló véleménye: "A mai napban az tetszett, hogy halloween alkalmából sokan beöltöztek valamilyen jelmezbe az iskolában, köztük a tanárok is. A díszítés ötletes volt és hangulatos. Nem a megszokott környezetben voltunk jelen. Kreativitásunkat is elengedhettük a tökfaragásban.  Izgalmasabb volt a tanóra, hogy a helyes válaszokért cukorral jutalmaztak bennünket."

20201106 halloween