Magyar Parasport Napja a Zsigmondyban

A Magyar Parasport Napja alkalmából, a Lélekmozgató program keretében rendhagyó testnevelésórán emlékeztünk meg erről a napról. A Magyar Parasport Napját minden évben február 22.-én ünnepeljük. A dátum szimbolikus, hiszen ezen a napon-1970-ben-alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja a Mozgásjavító Intézmény falai között. Az esemény fő céljai közé tartozott az érzékenyítés és a parasportokkal kapcsolatos tájékoztatás is. A fogyatékkal élő emberek életének mindennapjaira, a támogatásadás tanulandó és tanulható voltára hívjuk fel a figyelmet. A parasportolók olyan emberek, akik szembeszállnak a nehézségekkel és a nyafogás helyett a küzdést és az egészséges életet választják. Akikre igazán büszkék lehetünk.

A testnevelés órán az ülőröplabda játékkal ismerkedtek meg diákjaink egyrészről, másrészről pedig a „Lehetetlen határán” című dokumentumfilmet nézték meg. A film 5 sikeres parasportoló életén keresztül mutatja be a hazai parasport fejlődésének történetét valamint azt, hogy mit jelent az élsport a fogyatékkal élők számára. A film megtekintése után, beszélgettünk a tanulókkal a nehézségekről és a megoldás lehetőségeiről.
Valljuk, hogy a sport szeretete, a parasportok valós kipróbálása segíti a megértést és az elfogadást az ép testtel rendelkezők és a fogyatékossággal élők között.

20220222 parasport