BALLAGÁS a Gimnáziumban

A ballagás mindig búcsút is jelent.

Talán ez az oka, hogy május 5-én, szombaton sok könnyes szemet is láttunk iskolánkban, hiszen délelőtt rendeztük meg a 12. osztályosok ballagását.

Már korán reggel sok szorgos diák és tanár töltötte meg az épületet.

Mindenki azon fáradozott, hogy ünneplőbe öltöztesse az iskolát.

Sok virággal, kedves rajzokkal és idézetekkel díszítették fel az alsóbb évfolyamosok a tantermeket és a folyosókat.

Aztán megérkeztek, a 12-esek, szokatlanul csendesen, kicsit megilletődve.

Megszólalt a csengő, ami az utolsó osztályfőnöki óra kezdetét jelezte.

A 11. évfolyamosok átadták a tarisznyákat, és nemsokára elindultak a ballagók utolsó útjukra, az iskola falai között. Még utoljára megálltak a tanári előtt, ahol elbúcsúztak az iskola vezetőitől és tanáraiktól, majd végleg kiléptek az iskola falai közül és a díszsorfalon keresztül megérkeztek az udvarra, a ballagási ünnepély helyszínére.

A 11. és 12. osztályosok búcsúbeszéde után, Lőrincz Lívia Igazgató Asszony szólt a végzősökhöz.

Reméljük, hogy a sikeres érettségi vizsgák után is szívesen visszatérnek.

A céljaik és álmaik megvalósításához kívánunk nekik sok sikert!

ballagas