HATÁRTALANUL, 2018.3.26-28. ‒ A ZILAHIAK LÁTOGATÁSA A ZSIGMONDYBA

2018. március 26-án, kedd reggel érkezett meg hozzánk várva-várt testvérosztályunk Zilahról. Közös irodalomóra keretein belül emlékeztünk meg Adyról, majd vetítést tartottunk azokról a helyszínekről, amelyeket ősszel meglátogattunk, és azokról, amelyek Magyarországon várnak ránk.

Ezután közösen Esztergomba utaztunk, ahol egy szép városnézés után megtekintettük a Bazilikát. Ezt követően folytattuk utunkat Adyligetre, ahol a költő szobrának felkeresése után kirándulást tettünk a Remete-szurdokba. Napunkat a várnegyedben és a citadellán zártuk.

Szerdán ismét egy csodás napot töltöttünk el zilahi barátainkkal: az Országház bejárása után Ady életének utolsó állomásait látogattuk végig. A Kerepesi temetőben verssel és koszorúval róttuk le kegyeletünket a költő sírjánál. Egykori budapesti otthona ma múzeumként üzemel; ezen a helyszínen szépen beérett az egész utazás, hiszen Ady életének korábbi állomásairól megjelent minden szobában egy-egy emlék, és bizony számunkra már minden helyszín ismerős volt Érmindsztenttől kezdve egészen Budapestig.

Ezzel utazásunk tematikus része lezárult, és csupán egy közös program maradt hátra, a bámulatos Body (vagy ahogy mi neveztük BAdy) kiállítás.

Fáradtan, de élményekkel feltöltődve tértünk haza és búcsúztunk testvérosztályunktól, akik másnap indultak haza Zilahra.

hat20180404