Témahét beszámoló 2016

Témahét beszámoló-2016. január 11-13.

A január közepén megtartott témanapok idén is hasznosnak bizonyultak.

A 11. és 12. évfolyamos tanulók előadásokat hallgattak meg a felvételi pontszámításról, megismerkedtek az érettségi utáni OKJ-s képzésekkel, interaktív órán vettek részt az önéletrajz és motivációs levél megírásával kapcsolatban, beszélgettek iskolánk régi diákjaival pályaválasztásukról és munkahelyeket látogattak. Többüknek lehetőségük volt pályaorientációs teszt kitöltésére, ami a jövőt illetően nagy segítségnek bizonyult. A munkahelyeken közelről láthatták az adott szakma előnyeit, és szembesülhettek az esetleges felmerülő problémákkal.

A lassan hagyománnyá váló pályaorientációs témanapok, reményeink szerint jövőre is megrendezésre kerülnek.

Köszönjük a szervezésben nyújtott segítségét a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központnak, az Új Nemzedék Központ Tatabányai Kontaktpontjának, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának és minden látogatott munkahelynek: Dorogi Szent Borbála Szakkórház, Esztergomi Tűzoltóság, Kirchhoff Hungária Kft., Richter Gedeon NyRt., Microsoft Magyarország Kft.

A témanapok hasznosságáról magukért beszélnek a tanulóink által megfogalmazott vélemények:

„Az előadások során sok érdekes és hasznos információkhoz jutottunk. ”

„Az iskolák előadói felkeltették a figyelmemet néhány szakma iránt.”

„Mindegyik program nagyon tetszett, a munkahely-látogatás volt a legizgalmasabb.”

„A csoportos foglalkozás nagyon tetszett, amikor plakát méretű önéletrajzot kellett készíteni.”

„A kórház látogatása tetszett a legjobban. Sok érdekes dolgot hallottam, és különböző eszközöket ki is próbálhattunk. ”

„A legjobban a munkaügyi központ tájékoztatója tetszett.”

„Hasznos volt az online kérdőívek kitöltése. ”

„Az önéletrajzírással kapcsolatos előadás tetszett a legjobban, mert olyan dolgokat tudtunk meg, amit a jövőben hasznosítani tudunk.”

„A tűzoltóság nagyon látványos és érdekes volt, sok új információhoz jutottam a tűzoltók életével és munkájával kapcsolatban. ”

„Nekem a tűzoltóság tetszett a legjobban. Régóta tűzoltó szeretnék lenni. Az idő, amit ott töltöttünk, szerintem kevés volt. A parancsnok csak dióhéjban mondta el a tudnivalókat. ”

„Hasznosak voltak a beszélgetések a régi diákokkal is. ”

„A kérdőív kitöltése segített abban, hogy el tudjam dönteni, milyen területen szeretnék dolgozni.”

 

untitled2

12546107 10153892793396912 2051639413 o

 

WP 20160112 014