SZÜLŐK TÁJÉKOZTATÁSA: Tankönyvrendelés

Tisztelt Tankönyvfelelős Kollégák!

Kérjük, hívják fel a Szülők figyelmét, hogy a tavalyi évhez hasonlóan ebben az évben is díjbekérőt fogunk küldeni lakcímükre a rendelt tankönyvek árának kiegyenlítéséhez. Amennyiben lakcímükben változás történt azt Önök felé jelezzék, mert a díjbekérő a rendszerben az Önök által június 30-ig rögzített/módosított címre fog postai úton megérkezni.

Önök a tanulók nevét és oktatási azonosítóját június 30-ig tudják még módosítani/javítani, de azt követően erre már nem lesz lehetőségük. A tanulók lakcímének a javítása egész évben lehetséges.

Az iskolából a rendelés leadását követően kiiratkozó tanuló ne fizesse be a könyvek árát, illetve a pótvizsgára küldött diák várja meg vizsgája eredményét a befizetéssel.

A tankönyvek árának befizetési határideje augusztusban lesz. Azok a Szülők, akik a kért határidőig nem tudják befizetni a könyvek árát, azt később is megtehetik, de a könyvek átvétele, csak a befizetésről/utalásról szóló igazolások bemutatásával lehetséges.

A tankönyvek ára utalvánnyal is fizethető lesz. Hogy milyen módon, és milyen utalványokkal arról a Tankönyvellátó honlapján időben adunk tájékoztatást.

Amennyiben a Szülők szeretnének tankönyvet vásárolni, azt a webshop.kello.hu oldalon regisztrációt követően megtehetik. A webshopon június 30-ig leadott rendelések fognak tanévkezdésre a szülők által megadott címre megérkezni. (Lakcím, vagy Kello-Infopont)

Köszönjük együttműködésüket.

Üdvözlettel:

Könyvtárellátó Nonprofit Kft.