Csibetábor

2014. május 24-én megrendezésre került a várva várt két napos Csibe-tábor, ahol az iskolánkba érkező nyolcadikosokat, azaz Csibéket fogadták sok-sok szeretettel az itt tanuló diákok! A Szárnyalók a bejáratoknál várták a Csibéket és kísérték az ebédlőbe, ahol regisztrálniuk kellett. Regisztrálás után kikísértük őket az udvarra, ahol már ismerkedhettek is és kezdődhetett az első nap. A csapatok szép lassan össze is álltak, lett három csapat, a Grillcsibék, a Csapda és a Vegyesnégylábúak, persze mindegyik csapatnak volt csapatkapitánya.


            Ezek után elindultunk egy kört tenni Dorogon, ahol különböző pontokon más és más feladatok várták a Csibéket. Az első megpróbáltatás a Zsigmondy szobornál volt, ahol egy kvízlapot kellett kitölteniük, amelyben Doroggal kapcsolatos kérdések szerepeltek. A sportcsarnoknál természetesen egy sport kvíz várta a Csibéket. Majd tovább bandukolva a forróságban elérkeztünk a Mária-barlanghoz, ahol a „lufis feladat” volt. Mindegyik csapatból ki kellett választani egy-egy diákot, aki felfutott a lépcsőkön egy lufiért, majd le, mindezt időre. Amikor leértek kidurrantották lufit, és találtak benne egy képet, ami szét volt vágva, ezt össze kellett állítaniuk, majd megmondani, hogy hol található Dorogon. Tovább sétálva a Kálváriához, egy újabb megmérettetés várta a kalandvágyókat. Elrejtett „kincseket”, csapatonként négyet kellett megtalálni 25 perc alatt, majd lehozni. Amelyik kis tárgyat nem találták a csapatok, plusz pontért a másik csapat megszerezhette. Majd az összegyűjtött tárgyak felhasználásával kellett egy vicces történetet összeállítani a fáradt Csibéknek.

csibetabor14 1
             Mikor mindennek vége volt, elindultunk a gimnázium felé, hála Istennek a legrövidebb úton. Nagy örömünkre, mire visszaértünk láttuk, hogy készül már a gulyás a bográcsokban. A Csibék azt hitték, hogy pihenhetnek, de még volt a tarsolyunkban egy-két feladat. Ezek után egy kis játékos ismerkedésben volt részünk, tanárokkal és diákokkal. Később meghallgattak egy beszámolót az erdélyi cserediák programmal kapcsolatban. Utána egy kis szabadprogram vacsoráig, ez alatt fociztak, kosaraztak, meg a tornateremben röplabdáztak és beszélgettek. Majd elérkezett a vacsoraidő és mindenki jóllakott a finom gulyással és palacsintával.  Vacsora után egy érdekes előadást hallgathattunk meg a barlangokról, a BEBTE elnökének tolmácsolásában. Ezt követően választani lehetett karaoke és filmnézés között. Mindkettőre bőven volt jelentkező. Az estét tábortűzzel és egy kis énekléssel zártuk.

csibetabor14 2

             Az éjszaka mindenkinek másképp telt, ezt megfigyelhettük a vasárnap reggeli arcokon is. A Szárnyalók segédkeztek a reggeli elkészítésében és felszolgálásában. Miután mindenki jól lakott ügyességi feladatok várták a Csibéket, amiben szépen teljesítettek: volt vicces kvíz, zenefelismerés és az „Egy perc és nyersz” című műsorból.  Ezután íjászat következett az udvaron, meg kapura dobás és gránátvetés. Utolsó feladatként a csapatoknak a két nap élményeit kellett lerajzolniuk.  A rajzokból kiderült, hogy mindenki jól érezte magát. Következett az ebéd, a várva várt pizza. Zárásként megnéztük a két nap alatt készült képeket, és jókat nevettünk magunkon. Végül gyors összesítés után kihirdettük a nyertes csapatot, akik a Grillcsibék voltak.  A részvételért, meg a szép eredményért mindenki csokoládéban részesült.  Majd a Csibetábornak sajnos vége lett, a Csibék elindultak haza, míg a Szárnyalók maradtak segíteni. Reméljük jövőre is legalább ilyen jól sikerül majd ez a program, mint az idén.