Suli buli

2014. május 9-én 17 órától a dorogi Művelődési Házban került megrendezésre iskolánk fergeteges suli bulija. Konkrét céllal álltunk neki a szervezésnek, ugyanis szükségessé vált egy új tornaterem az iskolában. Ezt egy tanterem átalakításával oldjuk meg, melynek berendezésére szánjuk a buli teljes bevételét.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is kb. 100 jegy kelt el. Élő és gépi zene, illetve táncos produkció szórakoztatta a bulizni vágyókat. Jó volt látni a diszkó korszakot idéző jelmezbe öltözött tanárainkat, diákjainkat.

A jó hangulatot megalapozta a Regalis nevű zenekar, melyben iskolánk egyik jelenlegi tanulója is játszott.

A 12/A osztályos tanulók rockyja táncra hívta a közönséget. Ehhez a talp alá valót a Beállás nevű zenekar húzta, amelynek tagjai iskolánk két tanára, és régi diákjaink.  Sztárvendég is volt, Gyenes Béla szaxofonművész, aki színesebbé tette a zenekar egy-két számát.

A buli közepén tombolahúzásra került sor, melynek fődíja egy két személyes gyertyafényes vacsora volt. Emellett rengeteg más ajándék is gazdára talált, amelyeket utólag is köszönünk a szponzoroknak!

A tombola után buli királynőt és királyt választottunk. Mindketten 12/A osztályos tanulók. Ők megjelenésükkel, táncukkal, kvíz kérdésekre adott válaszaikkal, a többiektől kapott nagymennyiségű szívpostákkal érdemelték ki ezt a címet.

unnamed

 Az est további részében igazi retro zenék fokozták még a hangulatot. A suli buli vonatba is mindenki beszállt.  A szórakozás egész ideje alatt büfé állt rendelkezésre, ebben a szülők, a diákok és tanáraink segítettek. A buli 22 órakor ért véget, rengeteget táncoltunk, szórakoztunk. Jó volt a hétköznapi rutinból tanárainkkal együtt kikapcsolódni, nagyon sok fotó emlékeztet minket az eltöltött órákra.

Örömmel kijelenthetjük, hogy elértük célunkat, ugyanis 150 000 forintot tudtunk összegyűjteni a tornaszobára. Köszönöm mindenkinek a segítségét!

Reméljük, hogy jövőre is megrendezésre kerül egy hasonlóan színvonalas és jó hangulatú buli!

 

 

Szponzoraink
Divatáru és Munkaruha (Dorog) Sasvári Béláné (Tinnye) Vörös Pilis Kft. (Dorog) Mihalik László  (Dorog)
Csákvári Károlyné  (Dorog) Párvai Józsefné (Dorog) Villamossági Szaküzlet (Dorog) Vörös Pilis Kft. (Dorog)
Édes Anna Cukrászda (Dorog) Erika Cukrászda (Kesztölc) Lehotai Miklós  (Dorog) Révai Gábor (Dorog)
Holdbolt (Dorog) Cipő Outlet (Dorog) Lila Zongora Kertvendéglő (Dorog) Olga Fehérnemű Kft. (Dorog)
Pilis 91 Kft(Dorog) Maya Virág Ajándék (Dorog) Pollushof Panzió és Étterem (Csolnok) Konecsni Papír (Dorog)